Meg kell osztani a migráció terheit

Minden nemzet együttműködésére szükség van a migrációs válsággal szemben és az egységes válasz hatékony lehet a terhek egyenlő megosztásával. Ezt mondta Ferenc pápa vasárnap a Szent Péter téren az Úrangyala imádságát követően. A Szentatya segítséget sürgetett Görögország és azon más államok számára, amelyeket az elsők között érint a migráció. Ezért a Szent Péter téren levőkkel Görögországért imádkozott. A napi evangélium kapcsán arra buzdított, hogy sose ítéljünk meg másokat, vizsgáljuk meg, hogyan gondolkodunk Istenről, és tudatosítsuk, hogy nekünk is szükségünk van megtérésre, amelyet még ma kell elkezdeni. Beszéde végén a remény jelének nevezte a Szíriában szombaton hatályba lépett tűzszünetet, amely “vigasz” a szenvedő szíriai nép számára, és elősegíti a humanitárius segélynyújtást az ország lakosságának.