Nem lesz sztrájk a Volán-társaságoknál, ugyanis megállapodtak az idei béremelésről. Ezt közölte a nemzeti vagyonkezelő, valamint a Közúti Közlekedési Szakszervezet pénteken. A tájékoztatás szerint a havi 190 ezer forint alatt kereső, több mint 2600 dolgozó fizetése 5 százalékkal, míg a magasabb keresetű csaknem 12 ezer dolgozóé 3,36 százalékkal emelkedik 2016. január 1-jétől visszamenőleg. Emellett a cafeteria-keretek összegének emelésére is lehetőség lesz. A megállapodás alapján a munkavállalók mintegy 85 százaléka részesül a bérfejlesztésben.