Pakisztánban a hatóságoknak sikerült békés eszközökkel véget vetni a muzulmán integralisták tüntetésének Iszlamabadban. Négy napja követelték Asia Bibi halálra ítélését. Az öt gyermekes keresztény asszony 2009 óta van börtönben, mert igazságtalanul istenkáromlással vádolták meg. „A pakisztáni kormány küzdelme a szélsőségesek ellen a szavak szintjéről a tettek mezejére kell, hogy lépjen” – nyilatkozta P. Bernardo Cervellera, az Asianews missziós hírügynökség igazgatója a Vatikáni Rádiónak.
A tálibok húszezer iszlám iskolát nyitottak az országban
„Alapvetően fontos, hogy a fundamentalizmus elleni küzdelem ne pusztán katonai, hanem kulturális szinten is történjen. Ötezer szélsőségest elfogtak már Pakisztánban, de a tálibok húszezer iszlám iskolát nyitottak az országban – figyelmeztetett P. Cervellera. Ha feltesszük, hogy minden egyes iskolában legalább ezer gyermek tanul, akkor ez több százezer fundamentalistát jelent. Meg kell nézni ezeket az iszlám iskolákat, hogy milyen oktatást nyújtanak, milyen oktatási könyveket használnak, és a prédikációkat, amelyeket a mecsetekben mondanak. Az állami televízióban olyan műsorok vannak, amelyek felmagasztalják a fundamentalizmust. Ha az ez elleni küzdelem nem 360 fokban történik, tehát kulturálisan és nemcsak katonai és biztonsági megközelítésből, akkor sosem érünk a végére – nyomatékosította az Asianews hírügynökség igazgatója.
Arra van szükség, hogy a muzulmánok is részt vegyenek a társadalomban
Asia Bibi asszony ügyével az Európai Parlament alelnöke, Antonio Tajani is foglalkozik. Felhívást indított, hogy a mérsékelt iszlám nyújtson segítséget Asia Bibi megmentése érdekében. P. Cervellera szerint nagyra értékelendő a kezdeményezés, mert mindannyian tudjuk, hogy az iszlám fundamentalizmus nem terjed ki egészében az iszlámra. Ugyanakkor az is igaz, hogy az iszlám világ megelégszik egyszerűen azzal a kijelentéssel, hogy ’ez nem az igazi iszlám, nekünk ehhez semmi közünk’. Pedig igen is van közük hozzá, mint ahogy nekünk keresztényeknek is, akik részt veszünk a társadalom kérdéseiben. Arra van szükség, hogy a muzulmánok is részt vegyenek a társadalomban, lássák és járjanak utána, hogy a Korán tanításából miért forrnak ki ilyen torzulások – hangsúlyozta P. Bernardo Cervellera, az Asianews missziós hírügynökség igazgatója.
(sv)