Szent Péter és Pál ünnepe

Szentmisét mutatott be Ferenc pápa a Szent Péter-bazilikában Szent Péter és Pál apostolok ünnepén. A szentmise során a Szentatya megáldotta az új metropolita érsekek számára készült palliumokat. Ferenc pápa a bezárkózás és a megnyílás szópárról beszélt. Elmondta, hogy az ima, lehetővé teszi, hogy a kegyelem, megnyissa az utat a nyitottság felé, mely bátorságot és örömet okoz mindenkinek, hiszen Szent Péter és Pál is így haladt előre az úton: örömmel, nyitottan és így tettek tanúságot Isten szeretetéről a világ előtt. Ferenc pápa a déli Úrangyala imádsága után együttérzését fejezte ki az Isztambulban történt szörnyű terrortámadás áldozatainak és családtagjaiknak. Reményét fejezte ki, hogy az Úr átalakítja a szíveket és így a béke útjára vezeti lépteinket. Beszéde végén a Szentatya szívélyes üdvözletét küldte a téren megjelent zarándokoknak, családoknak és egyházi csoportoknak, majd imájukat kérte.

[flowplayer id=”19164″]