Lezárult a háromnapos Budapesti Víz Világtalálkozó, melyen elfogadták a záródokumentumot is. 117 országból 2200 küldött, állam- és kormányfők, miniszterek, a tudományos, az üzleti és a pénzügyi világ meghatározó szereplői vitatták meg a 21. század vízügyi kihívásaira adható megoldásokat. Szöllősi-Nagy András, az UNESCO Nemzetközi Hidrológiai Programjának elnöke, mutatta be a záródokumentumot, hozzátéve: a víz a legkritikusabb természetes erőforrás mely összeköti a nemzeteket, a földrészeket és a térségeket. A dokumentumban olyan cselekvési tervet fogalmaztak meg, amelynek megvalósítása összhangban van az ENSZ fenntartható fejlődési céljaival és szorgalmazza a különböző szektorok összefogását. A világtalálkozó keretében ülésezett a Vízügyi Elnöki Testület is, amely tizenkét állam- és kormányfőből áll, és amelyben Magyarországot Áder János képviseli.
[flowplayer id=”31819″]