Megbékélési és Együttműködési Díjjal tüntették ki Erdő Péter bíborost

A Charta XXI Mozgalom Megbékélési és Együttműködési Díjával tüntették ki Erdő Péter bíboros, Esztergom-budapesti érseket szombaton. Az elismerést Surján László, a mozgalom alapító elnöke adta át, az Együtt az úton címmel rendezett szlovák-magyar konferencián. Erdő Péter a konferenciát megnyitó beszédében a szlovák és a magyar püspöki kar közös nyilatkozatáról beszélt. Elmondta, hogy hosszú, kezdetben nehezen járható út vezetett a megbékélési nyilatkozathoz. Az évekig tartó közös gondolkodás során azonban nyilvánvalóvá vált, hogy a közös gondok megoldásában és a célok elérésében szükség van egymásra. Az eseményen részt vevők több előadást is hallhattak, felszólalt többek között a szlovák parlament volt elnöke, Beer Miklós váci megyéspüspök, és Agócs Gergely néprajzkutató is. A Charta XXI Megbékélési Mozgalom 2010-ben indult útjára Surján László, a szervezet elnökének kezdeményezésére, jelenleg mintegy 6000 követője van.

[flowplayer id=”32038″]