Aggódik a Vatikán Donald Trump amerikai elnök migrációs, egészségügyi és környezetvédelmi intézkedései miatt, így fogalmazott Peter Turkson ghánai bíboros, az Átfogó Emberi Fejlődésért felelős Vatikáni hivatal vezetője, erről tájékoztat az MTI. A bíboros kijelentette: azt remélik, hogy politikai eszközökkel sikerül elérni, hogy Trump felülvizsgálja néhány döntését. Azt mondta: a Vatikán az Egyesült Államok egyházának lobbi tevékenységében bízik. Az amerikai püspökök közül ugyanis már többen véleményt mondtak az elnök politikájáról, és befolyásolhatják azt. Ferenc pápa először 2016-ban mondott véleményt Donald Trumpról. A mexikói határon építendő falra utalva kijelentette, hogy nem keresztény az, aki csak falak emelésére gondol. Donald Trump májusban találkozhat Ferenc pápával, a G7-es csoport olaszországi csúcsértekezlete kapcsán, ezt azonban még semmilyen hivatalos forrásból nem erősítették meg.
[flowplayer id=”41001″]