Trump: Megnyerjük a harcot

[flowplayer id=”45996″]

Borzalmas helyzetben vagyunk, de együttes erővel meg fogjuk nyerni a terrorizmus elleni harcot, ezt jelentette ki Donald Trump amerikai elnök a belga kormányfővel folytatott tárgyalása előtt Brüsszelben. Trump elmondta, hogy mikor olyan tragikus eseményeknek vagyunk szemtanúi, mint a manchesteri robbantás, akkor tudatosul, milyen fontos is megnyerni a harcot a terroristák ellen. Azt mondta, idézem: Győzni fogunk, 100 százalék. Charles Michel azt mondta az ülés után, hogy fontos és érzékeny témák kerültek szóba a találkozón, amely tabuk nélkül, a diplomáciai nyelvezet mellőzésével zajlott. A helyszínen magas fokú volt a biztonsági készültség, a királyi palota körül kordonokat emeltek, a levegőben helikopterek köröztek. A belga fővárosban számos metróállomást lezártak és korlátozták az autók, a villamosok és a buszok közlekedését. Donald Trump egyébként a NATO-tagországok állam- és kormányfőinek csütörtöki csúcstalálkozójára érkezett Brüsszelbe, ahol ezrek vonultak utcára, hogy tiltakozzanak a látogatás ellen. Sokan háború-, fasizmus- és NATO-ellenes jelszavakat skandáltak, de az Egyesült Államok és Mexikó határára tervezett fal ötletét is bírálták.