Az utcákat járva evangelizálnak

Magyarországon is elindult a Neokatekumenális Út missziója. A misszióba indulókat Urunk Színeváltozásának ünnepén Ternyák Csaba, egri érsek áldotta meg. A katolikus lelkiségi irányzat a világ különböző országaiban kettessével történő missziót végez. A misszionáriusok, papok és világiak pénz és tarisznya nélkül, gyakran az utcán éjszakázva hirdetik az evangéliumot azoknak, akikkel útjuk során találkoznak. Úgy, ahogyan Krisztus küldte tanítványait. Andrew Sziklai, világi és Ailer Gáspár dunabogdányi plébános Budapest belvárosának utcáit járják. Feladatuk, hogy a megtérésre, valamint arra emlékeztessenek, közel van hozzánk Isten országa. Mindezt úgy teszik, hogy közben tiszteletben tartják a másik ember válaszát. Az egy hetes küldetés alatt ott éjszakáznak, ahová meghívják őket, azt eszik, amit kapnak, mobiltelefon és pénz nélkül róják az utcákat. A BonumTV kérdésére azt is elmondták, nagyon fontosak ezek a találkozások. A plébániák életéből gyakran hiányzik a proaktivitás. Az utcán sokan meghallgatják őket, vannak, akik nem, és vannak olyanok is, akik a velük való párbeszéd hatására fordulnak a katolikus egyház felé. Magyarországon a Neokatekumenális Úton, ezen a héten kétszáz testvér teljesít szolgálatot.

[flowplayer id=”53425″]