Felszólított egy belga szerzetesrendet Ferenc pápa, hogy szüntesse be az eutanázia alkalmazását azon kórházakban melyek a kongregáció a kezelésében állnak. A Szeretet Testvéreinek Kongregációjának belga elöljárója még májusban jelentette be, hogy engedélyezik az orvosok számára az eutanázia alkalmazását az általuk vezetett 15 belga pszichiátriai kórházban. Az elöljáró azt írta közleményében, hogy az eutanáziát csak abban az esetben alkalmazzák, ha nem létezik elfogadható alternatív kezelés és miután minden kérelmet maximális óvatossággal megvizsgáltak. Az eutanázia engedélyezése azonban szemben áll a katolikus egyház alapelveivel, így a Szentszék kivizsgálást indított az ügyben. Most Ferenc pápától azt az utasítást kapták, hogy ne alkalmazzák az eutanáziát augusztustól kezdve, különben súlyos kánonjogi intézkedések következhetnek, végső esetben kiközösítés is. Belgium egyébként 2002-ben legalizálta az eutanáziát, azóta többször is tüntettek ellne, de ennek ellenére is ez a gyakorlat jelentős növekedésnek indult az utóbbi 10 évben.
[flowplayer id=”53781″]