Megállapodtak ma a Tesco és a szakszervezetek, a munkavállalók érdekeit és a hosszú távú, fenntartható fejlődést egyaránt szem előtt tartó tervben – adta hírül az áruházlánc közleményben. A tervezet tartalmazza a bérnövekedéssel, valamint a munkaerővel és a toborzással kapcsolatos feladatokat. A vállalat és a szakszervezetek áttekintették a munkatársak leterheltségével összefüggő kérdéseket is. Megállapodás született arról is, hogy mely területeken kerül sor több száz fő felvételére, illetve melyek azok a területek, ahol hatékonyabb munkaszervezéssel jelentősen csökkenthető a munkavállalók terhelése. A szakszervezetek üdvözölték a megállapodást. Bubenkó Csaba, a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetének elnöke szerint a munkavállalók egész éves őszinte állhatatos kiállása és egymásért érzett szolidaritása meghozta azt az eredményt, hogy a vállalat végül 3. alkalommal is megváltoztatta az idei béremelésre vonatkozó szándékait. Ennek eredményeképpen a kereskedelemben korábban nem tapasztalt mértékű béremelés valósult meg, mondta.
[flowplayer id=”59516″]