Visszaküldte megfontolásra az Országgyűlésnek pénteken Áder János köztársasági elnök, azt a kedden elfogadott törvényt, amely megszüntette a családi házak kötelező kéményseprőipari ellenőrzését. A parlament honlapján elérhető levelében az államfő azt írta: az önkéntes, megrendelésen alapuló kéményseprőipari szolgáltatás a biztonsági szint radikális csökkenését jelenti, és az életveszélyes helyzetek számának jelentős növekedését eredményezheti. A nemzetközi tapasztalatok szerint a balesetek száma többszörös azokban az országokban, ahol önkéntességen alapuló rendszer működik – hívta fel a figyelmet Áder János. A köztársasági elnök emellett jogalkotási kifogást is emelt a törvénnyel kapcsolatban. Annak ellenére ugyanis, hogy az Országgyűlés a jogszabály kétharmados többséget igénylő rendelkezéseit nem fogadta el, az államfőnek megküldött törvényszöveg sarkalatossági záradékot tartalmazott.
[flowplayer id=”60247″]