Mindenszentek és halottak napja

Az üdvözült lelkek emléknapját, mindenszentek napját ünnepli a katolikus keresztény világ november 1-jén. Azokét a megdicsőült lelkekét, akikről sokaságuk miatt név szerint nem emlékezhet meg a kalendárium. Az ünnepet a halottak napja követi, ekkor az elhunyt, de az üdvösséget még el nem nyert szeretteinkre, rokonokra és barátokra emlékezünk, temetőlátogatással, gyertyagyújtással. Mindenszentek ünnepe a kötelező egyházi ünnepek közé tartozik, ezért a hívek számára előírás a szentmisén való részvétel. Ezen a napon az ünnepi miserend van érvényben. Halottak napján elhunyt szeretteinkért imádkozunk. Akik ezen a napon egészségi vagy egyéb okok miatt nem jutnak el a templomokba vagy temetőkbe, délelőtt fél 9-kor élőben kapcsolódhatnak be a pálos atyák, délután három órától pedig Ferenc pápa a tisztítótűzben szenvedőkért mondott szentmiséjébe itt, a BonumTV-n.

[flowplayer id=”61240″]