„A következő fél év alkalmat teremthet az úgynevezett elsétálási jog magyarországi bevezetésére.” Ezt Schadl György a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnöke mondta a Magyar Időknek. A jog lényege az, hogy ha a devizahiteles mindenét elárverezték és így sem tudta teljesíteni banki tartozását, elengedik neki. A végrehajtók vezetője szerint többször előfordult olyan helyzet, amikor az adós mindent megtett az adósság visszafizetésének érdekében, de még úgy is maradtak milliós tartozásai, hogy már mindenét eladta. Schadl szerint ezért érdemes lenne elgondolkodni itthon is, a tengerentúlon alkalmazott elsétálási jog bevezetésén. Szerinte ez szigorú feltételekkel tudna működni hazánkban, például: csak korábbi devizahitelesek esetében lehetne alkalmazni, és azok esetében, akik a banki hitelüket legalább részben megpróbálták törleszteni, miközben minden más fizetési kötelezettségüket teljesítették.
[flowplayer id=”61666”]