Ferenc pápa december 11-én, hétfőn szentmiséjén Izajás próféta egy idézetéről elmélkedett, amelyben az Úr vigaszt ígér népének. Sokszor az Úr vigasza csodának tűnik számunkra – állapította meg a Szentatya. De nem egyszerű hagyni, hogy megvigasztaljanak minket. Gyakran azért, mert ragaszkodunk a negatív dolgokhoz, a bűn okozta sebekhez magunkban és inkább ebben ragadunk. A probléma az, hogy a negatív dolgokban mesterek vagyunk, mert bennünk van a bűn okozta seb, míg a pozitív dolgokkal kapcsolatban pedig olyanok vagyunk, mint a „koldusok”, nem szeretünk vigaszt koldulni. A keserűség az, amely aztán a panaszkodáshoz vezet: ahelyett, hogy dicsőítenék az emberek Istent, panaszkodnak – fogalmazott Ferenc pápa majd mindenkit arra kért, tartsunk lelkiismeret-vizsgálatot illetve kérjük az Úrtól a bátorság kegyelmét, mert a bátorságban jön el vigasztalni minket.
[flowplayer id=”65217″]