A Szent Család napja volt vasárnap

A családokért szólalt fel Ferenc pápa, vasárnap, a Szent Család ünnepén tartott szentmiséjén, a Szent Péter bazilikában. A katolikus egyházfő azt mondta, hogy a család egy kiváltságos hely. Hiszen elsőként ott tanuljuk meg, hogy hogyan kell imádkozni, megbocsátani és segíteni másokon. A családnak erre a missziójára pedig a világnak és az egyháznak is nagy szüksége van. A misén franciául imádkoztak az egyházért, kínaiul a kormányzókért és a törvényhozókért, oroszul a világra jövő életért, és németül a szegényekért és a magányosokért. A szertartás adományait pedig végül három család vitte az oltárhoz.