Osztrák-olasz konfliktus

Fenntartással fogadta az olasz politika az új bécsi kormány bejelentését, miszerint osztrák állampolgárságban kívánja részesíteni az olaszországi Alto-Adige tartomány német ajkú lakosságát. Antonio Tajani, az Európai Parlament elnöke szintén bírálta a tervet, és egyúttal abbéli reményét fejezte ki, hogy Ausztria nem tart népszavazást az EU-kilépésről. Az Osztrák Néppárt és az Osztrák Szabadságpárt új koalíciós kormányának tervei szerint az észak-olaszországi Alto-Adige azaz az egykori Dél-Tirol, melyet az első világháború után csatoltak Ausztriától Olaszországhoz, német ajkú lakosai osztrák állampolgárságot, így útlevelet is kaphatnának. Mario Giro külügyminiszter-helyettes ezzel kapcsolatban emlékeztetett arra, hogy a dél-tiroliak osztrák állampolgárságát már Jörg Haider, az Osztrák Szabadságpárt néhai vezetője is felvetette, akkor eredmény nélkül. Hozzátette, Róma továbbra is baráti párbeszédre törekszik Béccsel.

[flowplayer id=”65893″]