A Katolikus Nevelésügyi Kongregációt fogadta Ferenc pápa

A Katolikus Nevelésügyi Kongregációt fogadta Ferenc pápa a Vatikánban. A találkozón jelen volt Erdő Péter bíboros, Esztergom-budapesti érsek is. A pápa három pontban foglalta össze elvárásait a kongregációval kapcsolatban. Az első a nevelés humanizálása. Az iskola és az egyetem ugyanis az emberi személy teljes kibontakoztatását kell, hogy szolgálja. A másik szempont, a párbeszéd kultúrájának az erősítése. Ez ugyanis megkívánja a tiszteletet, a megbecsülést és az odafigyelést, anélkül, hogy eltagadná az evangéliumból fakadó identitást. A jövő nemzedékeket ezért keresztényi módon a párbeszédre neveli, segít hidakat építeni és válaszolni korunk kihívásaira.Végül Ferenc pápa arra kérte a Katolikus Nevelésügyi Kongregáció plenáris ülésének tagjait, hogy segítsenek elhinteni a remény magvait az iskolákban, az egyetemeken. Az ember ugyanis nem élhet remény nélkül.