A pápa fogadta Alois testvért, a Taizéi Közösség perjelét

Ferenc pápa március 3-án, csütörtökön délelőtt magán kihallgatáson fogadta Alois testvért, a Taizéi Közösség perjelét, aki néhány napig Rómában tartózkodik. Az érintett témák között volt a fiatalok taizéi befogadása, a közösség által szervezett nemzetközi találkozók és a szeretetközösség keresése a keresztény egyházak között.

Az irgalmasság szentéve során a nagyböjtben a Taizéi Közösség tagjai mindennap két imát tartanak egy Vatikán közeli templomban. Március 1-jén, kedden este Alois testvér konferenciát tartott a római Gergely Egyetemen „A Taizében követett szeretetközösség útja” témáról. A napokban az Avvenire olasz katolikus napilap közzé tette Alois testvér cikkét a menekültek és migránsok befogadásáról: „El a másiktól való félelemtől”.

Taizében a húsvéti szertartásokra nyolcezer fiatalt várnak. Ezt követően Alois testvér és társai Bukarestbe utaznak, hogy különböző országok 150 fiataljával együtt ünnepeljék az ortodox Húsvétot május 1-jén.

(sv)