A pápa Nagycsütörtökön menekültek lábát mossa meg egy menekülttáborban

Rino Fisichella érsek, az Új Evangelizáció Pápai Tanácsának elnöke az Osservatore Romano keddi számában jelentette be, hogy Ferenc pápa Nagycsütörtök délután a Róma közelében fekvő Castelnuovo di Porto menekülttáborába látogat és ott a Nagycsütörtök esti szertartás keretében mossa meg tizenkét fiatal menekültnek a lábát.

„Egyszerű és beszédes lesz az esemény – olvassuk a cikkben –, jele annak szolgálatnak és figyelemnek, mellyel Ferenc pápa a menekültek állapota felé fordul. A legutóbbi szombati jubileumi kihallgatáson a lábmosás szertartását így értelmezte: „Jézus fel akarta fedni az Isten eljárásmódját velünk szemben és példát adott a szeretet új parancsolatáról, vagyis hogy életét adja értünk. A szeretet az a konkrét szolgálat, melyet egymásnak nyújtunk. A szeretet nem szavakból áll, hanem tettekből és szolgálatból, mely csendben és rejtettségben történik és kifejeződik az anyagi javak elosztásában is, hogy senkinek se legyen hiánya”.

Ennek a megfontolásnak a jegyében – szól tovább a cikk – válik érthetővé Ferenc pápa jelképvilága, amelyet a Castelnuovo di Porto-i menekültek körében mutat meg: lehajol hozzájuk, hogy megmossa a lábukat. Ezzel azt jelzi, hogy szükség van a köteles figyelemre a gyengék iránt, ebben a történelmi pillanatban, amikor az a hivatásunk, hogy visszaadjuk nekik a méltóságukat. Azok közül a fiatalok közül sokan nem katolikusok. Ferenc pápa jele ezzel még inkább beszédessé válik, mert arra a tiszteletre mutat, mely a béke felé vezető főút. „Respectus”, tisztelet, vagyis annak az észrevétele, aki mellettem áll – olvassuk Rino Fisichella érsek, az Új Evangelizáció Pápai Tanácsa elnökének az Osservatore Romano keddi számában megjelent cikkében.

(vl)