A pápai lelkigyakorlata 7. elmélkedés: Isten megbocsátása megnyitja a jövőt

Array ( [0] => WP_Term Object ( [term_id] => 3 [name] => Vatikán [slug] => vatikan [term_group] => 0 [term_taxonomy_id] => 3 [taxonomy] => category [description] => [parent] => 7 [count] => 2387 [filter] => raw [term_order] => 13 [cat_ID] => 3 [category_count] => 2387 [category_description] => [cat_name] => Vatikán [category_nicename] => vatikan [category_parent] => 7 ) )

Isten megbocsátása „hiteles szeretet”, ami arra készteti az embert, hogy a lehető legjobbá váljon. Az irgalmasság alapjának e gondolata köré fonódott P. Ermes Ronchi szerda délutáni elmélkedése a pápa és a Római Kúria lelkigyakorlata során Aricciában. Az evangéliumi idézet, amelyből kiindult, a házasságtörő asszony történetéből való:  „Jézus akkor fölegyenesedett: Asszony, szólt hozzá, hol vannak a vádlóid? Senki sem ítélt el téged?” (Jn 8,10) Ez arra emlékeztet bennünket, hogy a vádlók és az álszentek tagadják Istent és irgalmasságát.

Aki szeret vádaskodni, mások hibáiban elmerülni, azt hiszi, hogy megmenti az igazságot azáltal, ha megkövezi azokat, akik hibát vétenek. Így születnek a háborúk, konfliktusok a nemzetek között, de az egyházi intézményekben, a kolostorokban és a hivatalokban is, ahol a szabályok, az előírások kövekké válnak mások megkövezésére – fogalmazott Ronchi atya.

Minden idők farizeusai a bűnt teszik az Istennel való kapcsolat középpontjába

A házasságtörő asszonyról szóló evangéliumi történetet évszázadokig mellőzte a keresztény közösség, mert megbotránkoztatta Isten irgalmassága. A házasságtörő asszony nevét nem ismerjük, mindenkit, a halál hatalmasai által eltiport személyt képviseli. E hatalmak a nők férfiak általi elnyomását fejezik ki. Minden idők farizeusai a bűnt teszik az Istennel való kapcsolat középpontjába, de a Biblia nem fétis vagy bálvány, intelligenciára és szívre van szükség megértéséhez. Azok a hatalmak, amelyek nem haboznak felhasználni emberi életeket és a vallást, Istent szembe állítják az emberrel. Ez a vallási fundamentalizmus tragédiája – állapította meg P. Ermes.

Az Úr ki nem állhatja az álszenteket, akik álarcok mögé bújnak, a kétszínűeket, a hit képmutatóit, a vádaskodókat és az ítélkezőket. A kereszténység lényege viszont éppen az Isten és ember közti ölelésről szól. Nem állnak szembe egymással, az anyag és a szellem átöleli egymást. A betegség, amitől Jézus fél és ami ellen legjobban küzd, az álszentek kőszíve. Egy bűnös vagy ártatlan test meggyalázása kővel vagy hatalommal Isten megtagadása, aki abban a személyben él.

Ahol ridegség és szigor van, ott talán jelen vannak Isten szolgái, de Isten nem

A házasságtörő asszony elleni ítélet az ítélkezők álszentsége elleni bumeránggá vált. Senki sem vet rá követ, mert valójában önmagára vetné. Ahol van irgalmasság, ott van Isten – írta Szent Ambrus. Ahol ridegség és szigor van, ott talán jelen vannak Isten szolgái, de Isten nem. Jézus fölegyenesedett a házasságtörő asszony előtt, mint ahogy egy fontos és várt személy előtt tesszük. Fölegyenesedik, hogy közelebb álljon hozzá és beszél vele. Senki sem szólt hozzá előtte. Története, belső gyötrődése senkit sem érdekelt. Jézus viszont megérti a lelkét. A törékenység az emberiség tanítómestere. Jézust nem a lelkiismeret-furdalás, hanem a szív őszintesége érdekli. Megbocsátása feltétel, záradék, ellentételezés nélküli. Jézus belehelyezkedik minden elítélt és bűnös helyzetébe. Megtöri a negatív láncolatot, amely egy olyan Isten elképzeléséhez kötődik, aki elítél és bosszút áll, igazolja az erőszakot.

A megbocsátás nem jóságoskodás, hanem egy élet újra elindítása

Az evangéliumi történet lényege nem az elítélendő vagy megbocsátandó bűn. A középpontban nem a rossz áll, hanem a szívünknél nagyobb Isten, aki nem banalizálja a bűnt, hanem újra indítja az embert onnan, ahol megállt. Utakat nyit előtte, visszaállítja a helyes útra, segíti, hogy megtegyen egy lépést előre, megnyitja a jövőt. Jézus radikális forradalmat hajt végre, felforgatva a függőleges tengely szerinti hagyományos rendet, amelynek tetején az ítélkező és büntető Isten áll. Egy meztelen, kereszten függő Isten kerül a helyébe, aki megbocsát. Erre a felkavaró gesztusra van szükség ahhoz, hogy hatástalanítsa azokat a végtelen számú bombákat, amelyeken az emberiség ül. Nem a mindenható Isten ő, hanem a mindent szerető Abba, Atya. Nem  figyelmeztető ujj, hanem olyan, amely a szív kövére írja, hogy szeretlek. „Menj és többé ne vétkezzél”. Ezek a szavak elegendőek ahhoz, hogy megváltozzon egy élet. Ami előtte volt, már nem fontos. A jövő az, ami számít. A holnapi lehetséges jó többet számít, mint a tegnapi rossz. Isten nem úgy bocsát meg, mint egy feledékeny személy, hanem mint egy megszabadító. A megbocsátás nem jóságoskodás, hanem egy élet újra elindítása.

Az Urat nem érdekli a múlt, ő a jövő Istene

Sok ember úgy él, mint akit belsőleg életfogytiglanra ítéltek, a múlt hibái miatt kialakult bűntudat nyomása alatt. Jézus azonban megnyitja börtönünk ajtaját, leszereli a kínzóeszközöket, amelyekre gyakran mi magunkat és másokat függesztünk fel. Jézus tudja, hogy az ember nem azonos a bűnével. Az Urat nem érdekli a múlt, ő a jövő Istene.

A világosság fontosabb a sötétségnél

Jézus szavai és gesztusai felszámolják a jók és rosszak, bűnösök és áldozatok felosztást. Jézus irgalmasságával átvezet minket az etika korlátain. A bűnt meglátó szemet arra kéri, hogy lássa meg a napot. A világosság fontosabb a sötétségnél. A búza többet ér a konkolynál, a jó nagyobb súlyú, mint a rossz – zárta szerda délutáni elmélkedését P. Ermes Ronchi a Római Kúria lelkigyakorlatán.

(sv)