A tűzszünet betartására szólították fel Szíriát

A tűzszünet betartására szólította fel Szíriát Párizs és Washington is. A francia külügyminiszter szerint sürgős elindítani egy valódi politikai folyamatot, és ez lesz a mai genfi tárgyalások középpontjában. Véleménye szerint a tárgyalások „nehezek” lesznek, de „valódi politikai átmenethez” vezethetnek majd. John Kerry amerikai külügyminiszter elmondta, hogy valamennyi félnek tiszteletben kell tartania az ellenségeskedés beszüntetését, együtt kell működnie a humanitárius segélyek szállításában és a tárgyalási folyamatban. A konkrét harci helyzetet illetően elmondta, hogy az Iszlám Állam állásait folyamatosan bombázza az Egyesült Államok által vezetett nemzetközi koalíció, és ennek következtében a terrorszervezet az utóbbi három hétben hatszáz harcost vesztett el Szíriában. Hozzátette, hogy ez a nyomás erősödni fog.