A Vatikáni Rádió szentmisével és családi ünneppel búcsúzott igazgatóitól

Array ( [0] => WP_Term Object ( [term_id] => 3 [name] => Vatikán [slug] => vatikan [term_group] => 0 [term_taxonomy_id] => 3 [taxonomy] => category [description] => [parent] => 7 [count] => 2387 [filter] => raw [term_order] => 13 [cat_ID] => 3 [category_count] => 2387 [category_description] => [cat_name] => Vatikán [category_nicename] => vatikan [category_parent] => 7 ) )

– P. Vértesaljai László jegyzete

Könnyes szemek, szűnni nem akaró taps, mély ölelések fejezték ki a Vatikáni Rádió munkatársainak érzelmeit hétfőn délelőtt, amikor eljött a búcsú órája és elköszöntünk a főigazgatónktól és az adminisztrációs vezetőnktől. Február 29-én történt mindez, de valójában még a szökőévnél is ritkább alkalmat éltünk át, hiszen negyed- illetve közel félévszázados hűséges szolgálat ért véget és zárult le, ami egy nagyon jelentős fejezet a rádió 85 éves történetében.

Nem is fértünk volna el a rádió Angyali Üdvözletről nevezett stúdió-kápolnájában, hanem a kármeliták közeli templomába siettünk a Conciliazione úton, ahol P. Federico Lombardi mutatott be szentmisét, az egyes nyelvi szerkesztőségek élén álló jezsuiták koncelebrációjával. Lombardi atya a napi olvasmányok üzenetét értelmezte, ahogy a szíriai Námán gyógyulása és Jézus evangéliumi utalása a szareptai özvegyre, ezt lehetővé tette. Isten ugyanis a föld végső határáig küldi az apostolait és a rádió missziója is pontosan ezt szolgálta, hogy a közelit a lehető legtávolabbi helyekre is elvigye, Ferenc pápa mai szavaival, a perifériákra. A leprásság és az özvegység, mint a peremre-szorítottság korabeli szociális megjelenései éppen a gondviselő Isten figyelmére utal, amely ott akar segíteni, ahol erre a legnagyobb szükség van. Nem ismer távolságot és nem ismer nehézséget. A megoldást pedig nem közgazdasági hatékonysági számítgatásoktól, sem pedig technikai újdonságok bevetésétől várja, hanem egy nagyon mélyen elkötelezett prófétai magatartástól, amit Illés jelképez és ami annak nyomán eltölti az asszonyt is. Ez a lelkület működtette a rádiót 85 éven át, Isten kegyelméből élt és a liszteshombár nem  ürült ki, az olajoskorsó pedig nem apadt el, az adások 43 nyelven napról napra rendre elkészültek.

A szentmisét követően a rádió székházának Marconi-termében családi ünnepségre jöttünk össze, ahol a köszöntések után sorba álltunk és egyenként köszöntünk el volt „főnökeinktől”. Technikusok, adminisztratív dolgozók, portások, jezsuiták, szerzetesnővérek, a rádió színes világa, több száz ember egyetlen nagy családdá vált és a búcsúzás fájdalmában lett közös felismerésünkké, hogy mennyire összetartozunk.

A P. Lombardival nemrég készített és már sugárzott interjú után az olasz adás Alberto Gasbarrit kérdezte az itt eltöltött évek mérlegéről.

Lelkesítő ez a mérleg, hiszen egészen fiatal, mindössze 23 éves voltam, ő meg 38, amikor beleszerettem – utal Alberto Gasbarri a rádióra. Szerelem volt ez első látásra, a korkülönbség ellenére. Ma 70 éves vagyok, ő pedig 85, de a szeretet ma is ugyanaz. A Vatikáni Rádió volt ez én első saját családom, legalábbis időrendben, hiszen én csak pár évvel később házasodtam. Először hangtechnikusként dolgoztam, magas fokon képzett technikusok szűk csoportjában. A rádió gazdag nyelvi sokszínűsége azt a benyomást keltette bennem, hogy a világ közepében élek. 47 év után hálát adok az Istennek, hogy szolgálhattam az egyetemes egyházat. 1969-ben kerültem a rádióhoz, Stefanizzi atya sokszor megfélemlítő szakmai szigorúsága idején, VI. Pál pápa szolgálatának a felén, a zsinat után. Nagy érzékenységű, finom kultúrájú ember volt a pápa és emlékszem, amikor meg kellett jelennem előtte, szinte megbénított az iránta érzett tisztelet. Sokat tett a kommunikáció fejlődéséért, hatalmas lökést adva a rádió soknyelvűségének, amikor megnövelte a szerkesztőségeket, főként azon térségek felé, ahol az egyház szenvedett. A nagyhatalmak közötti hidegháborús és ideológiai harcokkal teli években bátor kezdeményezés volt részéről, hogy apostoli utak révén személyesen vitt erősítést az egyes országokba.

Nagyon szoros családi és építő kapcsolatok fűztek mindig a jezsuitákhoz, azokban az erős években, amikor minden nyelvi szerkesztőség élén jezsuita állt. Alkalmam volt megismerni Arrupe és Kolvenbach generális atyákat, aztán a rádió élén együtt dolgozhattam Borgomeo atyával, amíg P. Lombardi fel nem váltotta. Emlékezetes évek számomra az 1975-ös szentév, a két konklávé 1978-ban, a 83-as rendkívüli szentév, a 2000-es nagy jubileum, Benedek pápa megválasztása 2005-ben, majd Ferenc pápáé 2013-ban. A legtragikusabb élmény marad számomra mindvégig a II. János Pál pápa elleni merénylet 1983-ban, majd az ő hosszú agóniája.

A Vatikáni Rádió már régen, több mint tíz éve nekikezdett a reformjának, amikor a kommunikáció multimédiális jelleget öltött. Sajnos akkor nem volt meg a vatikáni média egységek integrációjának a lehetősége, bizonyos történelmi merevségek miatt. Hiányzott a reformhoz szükséges megfelelő anyagi fedezet és a bátor kezdeményezés is és aztán nem maradt más, mint a költségek folytonos megnyirbálása. Most azonban Ferenc pápa nagy lökést adott a Kúria reformjának. Ennek a sikere azonban attól függ, hogy valóban a pápa bátorsága ösztönzi és vezeti a reformok kezdeményezőit. Fontos szem előtt tartani, hogy az egyház evangelizációs művében immár lehetetlen lemondani a kommunikációról, és számolva a működéséhez szükséges,  elkerülhetetlen költségekkel. Tudatában kell lenni annak, hogy az egyház a saját kommunikációjában nem veheti modellként figyelembe azt az utat, mely a világban ma érvényes piaci rendszerhez és a világ tetszésének a kereséséhez igazítaná az üzenetet. Ha mégis így tenne, akkor pontosan annak a modellnek felelne meg, amelyet Ferenc pápa a leselejtezés elméletének, kultúrájának nevez”.

Alberto Gasbarri a Vatikáni Rádió Marconi-termében tartott ünnepség során megvallotta, hogy őt ebben a hosszú, 47 éves szolgálatban négy önmagával szemben támasztott elvárás tartotta meg, melyek a „tisztelet, szolgálat, lojalitás és hűség”.

Kedves Lombardi atya és Gasbarri úr, kedves Federico és Alberto, a magyar adás hallgatói nevében is hálásan köszönjük nektek a szép és értékes szolgálatot. Az Úr adjon nektek megérdemelt pihenést és további jó munkát azon a területen, ahová még az Úr hív benneteket az ő tág szőlőskertjében.

(vl)