Kiosztották az idei orvosi, fizikai, kémiai, valamint közgazdasági Nobel-díjakat Stockholmban szombaton. Az irodalmi Nobel-díjast távollétében ünnepelték. Előzőleg pedig Oslóban a Nobel-békedíjat is átvehette a díjazott kolumbiai elnök. A legtöbbünk számára a béke elérhetetlen álomnak tűnt, ezt mondta az oslói városházában tartott díjátadó ünnepségen a dél-amerikai ország államfője, aki népe és a baloldali gerillaszervezettel vívott háború áldozatainak nevében vette át a rangos elismerést. Santos szerint Kolumbia és 50 milliós lakossága a lehetetlent lehetségessé változtatta, a nemrég tető alá hozott békemegállapodás pedig szerinte egy reménysugár a mai nyugtalan világban. A díjátadó ceremónián vendégként részt vett a konfliktus számos áldozata, köztük a volt kolumbiai elnökjelölt is, aki hat éven keresztül volt a FARC fogságában. A gerillaszervezet képviselői nem voltak jelen a rendezvényen, a FARC titkárságának egyik tagja ugyanakkor a Twitter közösségi oldalon azt írta: a Nobel-békedíj arra kötelez, hogy ne lehessen még egy háború.
[flowplayer id=”32651″]