Az áldozatokra emlékeztek

Mintegy 50 ezer ember gyűlt össze Stockholmban vasárnap, hogy megemlékezzen a pénteki gázolásos terrortámadás áldozatairól. A megmozdulást a bevásárlóközpont közelében tartották, melynek a teherautó nekicsapódott, miután belehajtott a tömegbe. A résztvevők egyperces néma csenddel adóztak a négy halálos áldozat emlékének. Stockholm polgármestere úgy fogalmazott: a svéd fővárosban nem uralkodhat a félelem, a terrorizmus soha nem győzhet. Eközben több svéd médium Rakhmat Akilov néven azonosította a merénylet feltételezett elkövetőjét. A 39 éves üzbég férfi fényképét is közölték. Közben még 15 személyt ápolnak, közülük 9-nek súlyos az állapota. Az eddigi információk szerint a merénylet elkövetője ellopta egy sörfőzde teherautóját, ameddig a sofőr pakolt, ezután hajtotta járókelők közé Stockholm belvárosában.

[flowplayer id=”41891″]