Az innováció az egyik legversenyképesebb magyar termék

Magyarország nemzetközileg egyik legversenyképesebb terméke az innováció, ezért a Magyar Nemzeti Kereskedőház tevékenységében stratégiai szerepet játszik az innovatív kis- és középvállalkozások, a magyar tudás és szakértelem exportjának fejlesztése – mondta (MNKH) Zrt. vezérigazgatója pénteken, az InnoTrade program eredményeit ismertető háttérbeszélgetésen Budapesten.

Emlékeztetett arra, hogy a kereskedőház 2015 végén indította az InnoTrade startup programját, az indulás óta eltelt öt hónap alatt 11 ígéretes magyar startup eredményesen képviselhette Magyarországot szakmai kiállításokon, köztük a Las Vegas-i CES-en, az austini South By Southwest fesztiválon és a hannoveri CeBit kiállításon.

A vezérigazgató kifejtette: a startup cégek többnyire a fejlesztésre koncentrálnak, és általában nincs kapacitásuk a nemzetközi piacépítésre, ebben tud segíteni a kereskedőház programja.

Az InnoTrade programban befogadják a jelentkező startup cégeket, az előzetesen meghatározott szempontrendszer alapján minősítik, majd megfelelő termék esetén külpiacra segítik azzal, hogy kiállításokon teszik lehetővé bemutatkozásukat – ismertette a vezérigazgató.

Kiemelte, az elbíráláskor rámutatnak a hiányosságokra, ezek javításával ismét a programba lehet kerülni, a kiállításon való részvétel esetén pedig személyre szabottan készítik fel a cégeket, hogy eredményesen tudjanak tárgyalni.

Ducsai-Oláh Zsanett elmondta, hogy a kereskedőház mintegy 40 országban van jelen és terjeszkedik. Új helyszíneken képviseltetik magukat, illetve a kaliforniai Berkeley Egyetem Haas Üzleti Iskolájával együttműködési megállapodást kötöttek a magyarországi startup ökoszisztéma fejlesztésére, továbbképzésekre.

Az InnoTrade programmal az idén további több mint 15 nemzetközi rendezvényre juttat el hazai vállalkozásokat a kereskedőház – mondta a vezérigazgató, példaként említve, hogy a következő nagyszabású állomás a TechCrunch New York. A résztvevő vállalkozások az Egyesült Államok legfejlettebb startup központjaiban tesznek látogatást, a tervek szerint inkubátorokat keresnek fel, befektetőkkel, iparági szereplőkkel találkozhatnak, illetve rangos szakmai konferenciákon, találkozókon vesznek majd részt.