Az iraki Moszul városának lakosságáért imádkozott Ferenc pápa

Az iraki Moszul városának lakosságához intézte szavait és imáját Ferenc pápa a Szent Péter téren vasárnap délben. A Szentatya az Úrangyala-imádság előtt mondott beszédében drámainak nevezte az iraki lakosság helyzetét, külön kiemelve Moszul lakosait. Hangsúlyozta, fájdalommal értesült, hogy a szeretett Irakban hidegvérrel gyilkolják az embereket, közöttük számos gyermeket is. Reményét fejezte, ki hogy a kemény csapás ellenére Irak erős és kitartó marad a biztonságos és békés jövőben bízva. Ferenc pápa ezt követően némán imádkozott Irakért és Moszulért. Úrangyala imádsága után pedig arról beszélt, hogy ma ismét erőteljesen kell hirdetni Jézus Krisztust, de soha ne vitatkozva vagy agresszív módon. Azt mondta, hogy ma bátorságra van szükség, hogy megerősítsük a bizonytalankodó lépteket és hogy mindenki számára megnyíljunk. Végül arra kért mindenkit a pápa, hogy Szűz Mária segítsen bennünket, hogy keresztségünk erejében mindnyájan misszionárius tanítványok legyünk, hogy elvigyük az üdvösség üzenetét az egész emberi családnak.

[flowplayer id=”28336″]