Az Uber ellen tüntettek Spanyolországban

Sztrájkoltak és tüntettek a taxisok Barcelonában és Madridban is az alternatív közösségi személyszállítási szolgáltatás terjedése ellen. A spanyol fővárosban csütörtökön két órára állt le a taxiszolgáltatás. A helyi közszolgálati televízió 7-10 ezer emberre becsülte a résztvevők létszámát. A taxisok szerint a városvezetés előnyben részesíti az Uber és a Cabify külföldi multinacionális cégeket a helyi taxisokkal szemben. A fővárostól eltérően Barcelonában 12 órán keresztül tiltakoztak az ágazat progresszív liberalizációja ellen, amit az úgynevezett VTC-engedélyek számának növelése jelent. Ez az engedély az alapfeltétele ugyanis annak, hogy az Uber és a Cabify is működhessen Spanyolországban. Az Uber a 2014-es kitiltását követően 2016 tavaszán térhetett vissza módosított működési feltételekkel az országba.

[flowplayer id=”39921″]