Bankokban is lehet levelet feladni kistelepüléseken

Pénzügyi intézmények is nyújthatnak postai szolgáltatást kistelepüléseken. A postatörvény módosításával az Országgyűlés kedden lehetővé tette, hogy akár bankokban is lehessen leveleket feladni a tízezernél kevesebb lakosú településeken. Csökken a kereslet a hagyományos postai szolgáltatások, például a levélküldemények feladása iránt – egyebek mellett ezzel magyarázta korábban Németh Lászlóné, a Miniszterelnökség postaügyekért is felelős államtitkára a javaslatot. A postatörvény most elfogadott módosításával bővül a látássérültek által ingyenesen feladható küldemények köre is. A jogszabály a kihirdetését követő 30. napon lép hatályba.