Békés megoldás kell

Vatikán a demokratikus megoldás fontosságára hívta fel a figyelmet a venezuelai válsággal kapcsolatban. Pietro Parolin, szentszéki államtitkár az ANSA hírügynökségnek adott interjúban arról beszélt, Ferenc pápa és a Vatikán nagy erőfeszítéssel próbálkozott, hogy megoldás szülessen a kialakult válság kezelésére. A megoldásnak mindenképpen békésnek és demokratikusnak kell lennie – hangsúlyozta a bíboros. Nyilatkozatában továbbá minden egyes személy saját felelősségvállalására hívta fel a figyelmet. Venezuela súlyos humanitárius, politikai és gazdasági válsággal küzd. Az áprilisban kirobbant első tüntetések óta már közel 100-an meghaltak az összeütközésekben. A vasárnapi választásokat kisérő tüntetéseknek minimum tizenhárom halottja van. A Szentszék tavaly ősz óta igyekszik közvetíteni Nicolás Maduro venezuelai elnök kormánya és az ellenzéki erők között. Az elnökkel októberben Ferenc pápa a Vatikánban személyesen egyeztetett. Az ország püspöki karának tagjait pedig június 8-án fogadta a Szentatya.

[flowplayer id=”52524″]