Belső harc a román pártban

A bukaresti kormányt a háttérből irányító Liviu Dragnea szociáldemokrata pártelnök ellen intézett nyílt támadást Gabriela Firea, Bukarest főpolgármestere, a párt alelnöke, aki egyben a legnagyobb választói legitimitással rendelkező és – a közvélemény-kutatások tanúsága szerint – jelenleg is legnépszerűbb politikusa a pártnak. A főpolgármester szerdai sajtóértekezletén azzal vádolta a pártelnököt, hogy a szociáldemokraták vezető testületeinek beavatása nélkül, legfeljebb néhány bizalmasával konzultálva, egymaga hozza meg a legfontosabb döntéseket, elakasztja a főváros számára fontos projekteket, ellene pedig „lejárató kampányt” folytat. Firea újságírói kérdésre válaszolva megerősítette, hogy szerinte mind a párt és a kormány megítélése, mind az ország jövője szempontjából hasznos lenne, ha Dragnea „visszalépne”. A főpolgármester fellépése után Dragnea még nem kezdeményezett szankciókat.

[flowplayer id=”85949″]