Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek, Magyarország prímása október 1-én személyesen látogat el a Budapest, Lehel téri Szent Margit templomba, hogy együtt imádkozzon híveivel az új plébániai kormányzó, Monostori László atya szolgálatának megkezdése alkalmából.
A Lehel téri templom az elmúlt évben Budapest egyik legdinamikusabban fejlődő egyházközségévé nőtte ki magát. Az elsőáldozó gyermekek száma megnégyszereződött, a bérmálkozó fiatalok pedig tavasszal háromszor annyian voltak, mint az elmúlt időszakban. Az eddigi összesen hat vasárnapi szentmise mellett – a nagy igényre való tekintettel – szeptember közepe óta egy hetedik, könnyűzenei szolgálattal kísért szentmise is bevezetésre került 19.30 órai kezdettel, mely igen népszerű a fiatalok körében: már az első fél nyolcas misére is több mint százötven fiatal volt kíváncsi, számuk pedig vasárnapról vasárnapra nő.
A Lehel téri templom igen forgalmas helyen található, ezért napközben sokan betérnek imádkozni, elcsendesedni vagy egyszerűen csak megpihenni, nézelődni. A templom mindezidáig kizárólag a szentmisék ideje alatt volt látogatható, ám ez október 1-étől megváltozik, és egész napos nyitva tartással várják a betérőket. Ez azért is fontos, mert a BKK a tervek szerint november közepén megkezdi az M3 Metró felújítási munkálatait, és éppen a Lehel téri templom mellett biztosít majd átszállási lehetőséget a metró és a pótló buszok között, ezáltal napi többszázezer ember fog elhaladni a templom mellett. A templom kapui nyitva fognak állni az utazók előtt is, akik akár üzemzavar vagy rossz időjárás esetén is megpihenhetnek, erőt gyűjthetnek a templom padjaiban, és lelkileg feltöltődve folytathatják útjukat.
A Lehel téri templomban vasárnaponként Ruppert József piarista szerzetes, Dr. Monostori László plébániai kormányzó, Dr. Fábry Kornél, a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus Általános Titkára, lazarista szerzetesek és Lakatos Bence káplán atya prédikációi hallhatók.
Erdő Péter bíboros az október 1-ei ünnepi szentmisét 10.30 órai kezdettel mutatja be a Lehel téri templomban.