Tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat miatt összesen 125 millió forint bírságot szabott ki Budapest Főváros Kormányhivatala a Ryanair és Wizz Air diszkont légitársaságokra – jelentette be György István fővárosi kormánymegbízott. Elmondása szerint a nem jogerős, elsőfokú ítélet ellen a légitársaságok fellebbezhetnek. Az ír Ryanairt 100 millió, a magyar hátterű Wizz Airt 25 millió forint bírság megfizetésére kötelezték. A kormánybiztos elmondása szerint július végén, illetve augusztus végén indítottak eljárást a két légitársaság ellen. A Ryanair esetében két, Las Palmas repülőterére közlekedő járattal kapcsolatban merültek fel aggályok. A Wizz Air esetére György István nem tért ki. A Ryanair és a Wizz Air esetében is egyértelműen megállapítható a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat, a bírság összege azért tér el, mert a Ryanair súlyosabb, és több embert érintő szabálytalanságot követett el.
[flowplayer id=”87363″]