Az országban bejelentették, hogy január elsejétől feloldják az „egy gyerek politikát”. Vagyis ezentúl az állam megengedi, hogy a házaspároknak két gyereke is születhessen. Kínában még a 70-es években vezették be a szigorú egykepolitikát. Így akarták megakadályozni, hogy túlnépesedjen az ország. Most azonban már attól tartanak, hogy a világ legöregebb társadalmává válnak, ugyanis 400 millió olyan ember él Kínában, akik 60 év felettiek. Gyerekből viszont ennél jóval kevesebb van. Ezért enyhítettek most a törvényeken. Ezáltal egyébként azt remélik, hogy csökken majd a kényszerabortuszok száma is.