Caravaggio “Sírbatétel” képének nagypénteki olvasata: A sarokkő oltár és asztal

Array ( [0] => WP_Term Object ( [term_id] => 12 [name] => Világ [slug] => vilag [term_group] => 0 [term_taxonomy_id] => 12 [taxonomy] => category [description] => [parent] => 7 [count] => 3080 [filter] => raw [term_order] => 14 [cat_ID] => 12 [category_count] => 3080 [category_description] => [cat_name] => Világ [category_nicename] => vilag [category_parent] => 7 ) )

„Az elvetett kő az egyház alapja és asztala” – Caravaggio Sírbatétel képének nagypéntek olvasata, P. Vértesaljai László jegyzete 

Sírbatétel kép Néri Szent Fülöp templomába

Egy római nemesember, XIII. Gergely pápai címzetes ruhatárosa, Pietro Vittrice családi magánkápolnájába képet rendel. Szinte véletlenül botlik bele Caravaggioba 1599-ben, aki a közelben éppen azon a Máté ciklusán dolgozik, mely később egyszer s mindenkorra elismerést és megbecsülést szerez neki. A megrendelő testvéri jó barátja és tanítványa Néri Szent Fülöpnek. Így az is érthető, hogy a Vittrice-ik családi kápolnája éppen a „derűs szent” templomában, a Chiesa Nuova-ban áll, ahol az oldalkápolnák titulusai a rózsafüzér titkait követik. A derék Pietro kápolnája a keresztrefeszítés és a Piéta misztériumának állít emléket, ide szánja a még jobbadán ismeretlen ifjú lombard mestertől, Michelangelo Merisitől a „Krisztus sírbatétele” oltárképet. Mire elkészül, meghal a megrendelő, de a Sírbatétel azonnal kiváltja mindenki csodálatát. Szinte ez az egyetlen Caravaggio kép, melyet azonnal dicsérettel és elismeréssel fogadnak, a szakma és az egyház méltóságai részéről. A kép valóban remekmű, de hadd tegyem hozzá: teológiai remekmű is! Nem is csoda, hogy amikor Napóleon kifosztja Itáliát, ez a kép is a párizsi Louvre-ba kerül. Szerencsére a nagy kaland után a franciák visszaszolgáltatják, de akkor már VII. Piusz pápa képtárába kerül és máig a Vatikáni Pinacoteca Képtár őrzi a kétszer három méteres olajfestményt.

Öten a halott Isten Fia temetésekor

Caravaggio azt a pillanatot ragadja  meg, amint Jézus halott testét éppen a földre helyezik. A világra sötétség borul, a föntről érkező fény drámaian kiemeli Krisztus szó szerint halottsápadt testét és a hófehér halotti leplet. Öt személy képviseli az Isten Fiának temetésekor az emberiséget, két férfi és három nő. János evangélista, a szeretett tanítvány és Nikodémus vagy Arimateai József, akik aggódva a földre helyezik az Üdvözítőt. Mögöttük áll a három Mária, az Anya, Mária Magdolna és a másik Mária. Máté így ír az eseményről: „Amikor már estére járt az idő, jött egy József nevű jómódú arimateai ember, aki maga is Jézus tanítványa volt. Bement Pilátushoz, és elkérte Jézus testét. Pilátus elrendelte, hogy adják ki neki. József levette a testet, tiszta gyolcsba göngyölte, s sziklába vájt új sírboltjába helyezte. A sír bejáratához nagy követ hengerített, és elment. Mária Magdolna és a másik Mária ott maradtak, leültek a sírral szemben” (Mt 27,57-61). Ehhez a mátéi bibliai képhez rendeli hozzá a festő a János evangélium tanúságtételét, mely a Máriát és a szeretett tanítványt a kereszt alatt együtt mutatja a Megfeszítettel.

Michelangelo_Caravaggio_052 (Medium)

A sarokkő Jézus továbbélő személyét és sorsát testesíti meg, az Egyházat

A hat személy mellett a kép és a jelenet főszereplője a Máté említette nagy kő, mely a baloldalt éppen csak földerengő sziklasír lezárására szolgál. Mivel a szöveg „elhengerítésről” beszél, sokszor kerek kőként ábrázolják azt. Caravaggio más szerepet olvas ki belőle. Nem annyira a sziklasír befedésére szolgál, amit aztán lepecsételnek, hanem Jézus személyét és sorsát testesíti meg. Pontosan a szemlélő síkjában áll, sarkával éppen a kép közepén. Kínálja az olvasatát, beszél ez a vastag, erős, stabil kő, Nagypéntek sötét estéjének prófétai néma beszédével. Ő a sarokkő! A szenvedő Jób, Izajás próféta és a 118. zsoltár szólnak róla egybehangzóan: „Ezért ezt mondja nektek Isten, az Úr: „Nézzétek, egy követ helyezek el a Sionon, egy értékes szegletkövet, egy erős alapkövet. Aki hisz, nem inog meg, és a jogot teszem mérőónná, az igazságot mérővesszővé.”  És: „Hálát adok neked, mert meghallgattál, te lettél szabadítóm. A kő, amit az építők elvetettek, szegletkővé lett. Az Úr vitte végbe ezt: csodálatos dolog a szemünkben. Ezt a napot az Úr szerezte: ujjongjunk és örüljünk benne!”.

Az Egyház előőrse a Máriák, Nikodémus és Arimateai József

Ez a kő lesz Krisztus új teste, az Egyház! A Tridenti zsinat után járunk, a katolikus egyházi megújulás korában. Jézus lecsüngő élettelen keze, melynek képét megvallottan Michelangelo Pietájának Jézusáról vette, lehel életet a halott kőbe. Jézus ujjával ír a kőbe, ez az új törvény: Ez én testem s ez ti vagytok! A „zsinagóga”-t az „ekkleszia” váltja, három kinyújtott ujja mintegy azt is jelzi, hogy három nap múlva születik meg az új test. De az már most „él”, hiszen járnak rajta, vannak benne. Az egyház ott szorong azon a pár négyzetméteren, de már jelen van: Mária, az Egyház Anyja, maga a szeretett tanítvány aki az egyházat jelképezi, aztán a farizeus Nikodémus és Arimateai József egy személyben az átmentett, beteljesített ószövetséget képviselik.

A feltámadás virága a sarokkő mellett hajt ki

Caravaggio a sarokkő-egyház új  életét egy frissen támadt új élettel idézi meg. A halotti gyolcs hófehér csíkja Krisztus karja alatt a sarokkövön túlcsúszik és megérint, megsimogat egy zöldellő növényt. Ismerjük már, a „Szent Család pihenője Egyiptomban” karácsonyi életképén is szerepel, igen, a molyhos ökörfarkkóró, Verbascum thapsus. A középkori enciklopédisták minden növénynek szimbolikus keresztény értelmezést adtak és az akkor közismert felfogás szerint ennek a növény virágának el kell halnia, hogy gyümölcsöt hozzon. Mai leírása így ismerteti: „A virágzást követően az egész növény elszárad és elpusztul…, minden egyes virág mindösszesen egyetlen napig nyílik, még hajnal előtt…”. Az ábrázoló művészetben ez a növény Krisztus-szimbólummá lett, amit a népi gyógyászat is felismert és nemcsak gyógyszernek tartották, hanem egyenest vigaszt-hozónak is tekintették.

A sarokkő olajjal felkent oltár és terített asztal

Ha abban a pénteki sietségben lett volna idő, Krisztus testét leteszik arra a kőre, hogy megmossák és bekenjék balzsamokkal. Ez a kő tehát a „lapis unctionis”, a „kenet köve”, amit az egyház később oltárnak minősít, és felszentelésekor olajjal jelöl meg. Krisztus halotti leple azonban oltárterítő is, lám előkerül a messinai „Háromkirályok imádása” kiskosarából, a pagnotta-cipócska mellől. S ha cipó, akkor Krisztus teste a kenyér, amit harmadnapra kivirágzik a kő.

Szűz Mária oltalom Fia és az övéi számára  

Az egész képnek a tengelyét Jézus Anyja, Szűz Mária adja. Csak az arcát látjuk, nem is fiatal ez az asszony, homlokát az élet megbarázdálta. Kezét kitárja és mi csak két kinyújtott tenyerét látjuk. Mintha megmérné egyetlen fiának a testét, mielőtt elengedné egy időre, vajon befér-e abba a sírbarlangba, hogy három napig „áldott-terhessé” legyen annak az öle, míg Húsvétvasárnap hajnalának virága ki nem csalja onnan. Mária egész teste, vízszintesen kitárt két karja lesz láthatatlanul a kereszt, az új élet fája, hiszen már formálódik az új élet, az egyházé, melynek ugyancsak ő lesz az anyja. Jobb keze féltő gonddal borul fia arca fölé, egyszerre szemfedő és áldást osztó anyai kéz.

János látja és most megérinti a forrást

János apostol jobbjával átöleli szerető Mestere felsőtestét, ujja pontosan tapintja ki az oldalsebét: innét folyt ki az evangéliumában megírt „vér és víz”, ez a sebhely az éltető forrás.

Amit a Mester előre mondott Magdolnának: „… a temetésemre tette”

Szűz Mária mellett a két másik Mária. Középen áll lehajtott fejjel Magdolna és csendesen sír, mint ahogy mindig is tette Jézus közelében. Most nem tud hozzáférni a lábához, pedig visszhangzik a lelkében Jézus szava, amit Simon farizeus házában mondott neki : „… a temetésemre tette” (Mt 26,13). Először az ő könnyei száradnak majd fel, hiszen az Úr neki fog először megjelenni és így jutalmazza meg hűséges szeretetét. A másik Mária, Kleofás felesége, Magdolna mögött áll, és kitárt, égbe mártott karjaival világgá panaszolja a fájdalmát. Ők ketten szinte egy személy, a lélek befelé és kifelé forduló énjével.

Jézus csendes, temető barátai

Krisztus mellett az egyetlen egész alakos személy Nikodémus-Arimatai József. Akár egyik, akár a másik, mindkettő előkelő és gazdag, Jézus barátai. Még holtában is gondoskodnak arról, akit tiszteltek az életében. Az a Nikodémus-József ellenben rövid zsákruhát hord, mezítlábas, olyan mint egy közönséges hordár. Az is! Jézus halott testét szállítja, szorítja erővel és szeretettel. Caravaggio a már 35 éve halott nagy mesterének, Michelangelonak a vonásait festi az arcára. Ő az egyetlen, aki kinéz képből és a szemlélőre tekint. Szavak visszhangzanak távolról, három éve is már, akkor is sötét éjjel volt, de ami az újjászületésről mondott neki, azt soha el nem felejti, mert ez az egész evangélium foglalata: „Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy aki hisz benne, az el ne vesszen, hanem örökké éljen” (Jn 3,16).

(vl)