Az egészségügyi szakdolgozók idén novemberben esedékes 8 százalékos béremelését előrehozták január 1-re – jelentette be az emberi erőforrások minisztere szerdán, budapesti sajtótájékoztatón, miután újabb sztrájktárgyalási forduló zajlott a kormány és a reprezentatív szakszervezetek között. Balog Zoltán elmondta, a mostani döntés 80 ezer szakdolgozót érint, költségvetési vonzata 19 milliárd forint. Kiemelte, a munkavállalók február 20-án, bérkülönbözet formájában fogják megkapni az emelést, majd márciustól már az emelt alapbért utalják számukra. Cser Ágnes, a Magyarországi Munkavállalók Szociális és Egészségügyi Ágazatban Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének elnöke a sajtótájékoztatón úgy fogalmazott, „a legnagyobb eredményt” érték el, a kormány megértette azokat az érveket, amelyeket felsorakoztattak a tárgyalások során. A szakszervezeti vezető elmondta, a sztrájktárgyalások tovább folytatódnak, többek között az egészségügyben műszaki-gazdasági területen dolgozók bérfejlesztéséről, a munkaruháról, a védőnők helyzetéről és a szakdolgozók fogászati ellátásáról.
[flowplayer id=”68659″]