Díjat alapított a francia katolikus sajtó Jacques Hamel atya emlékére. A Francia Katolikus Média Föderáció célja a díjjal, a béke és a vallásközi párbeszéd érdekében indított minden kezdeményezés támogatása. Azt írták: a díjat a színvonalas, valamint a gyűlölettel és az erőszakkal szembeni ellenállás ügyének szentelt újságírói munkáért osztják ki. Az első átadóra 2018 januárjában Lourdes-ban Szalézi Szent Ferenc ünnepnapján kerül sor, mely mellé 1500 euró pénzbeli elismerés is jár. Hamel atya egy évvel ezelőtt július 26-án történt meggyilkolása világszerte nagy megrázkódtatást váltott ki. Szeptember 14-én reggel Ferenc pápa a Szent Márta-ház kápolnájában szentmisét mutatott be az atya lelki üdvéért a roueni egyházmegye 80 zarándoka és püspökük Dominique Lebrun részvételével. Akkor a pápa az elhunyt papot egy jó, szelíd, testvéries embernek nevezte, aki mindig a béketeremtést kereste. Azt mondta, idézem: mégis úgy ölték meg, mintha bűnöző lenne. Ez az üldöztetés sátáni jellege.
[flowplayer id=”53600″]