Drágulhat a liszt

Augusztus-szeptemberben a malmoknak meg kell próbálniuk elismertetni a kilónkénti ötforintos lisztáremelést, ellenkező esetben megszűnik az iparág minimális nyeresége és banki finanszírozhatósága – ezt mondta a Világgazdaság című lapnak Lakatos Zoltán, a Hajdú Gabona Zrt. elnök-vezérigazgatója, aki azt is hozzátette, hogy tavaly a malmok csak az egész évre tervezett áremelés felét tudták keresztülvinni. A szakértő hozzátette azt is, hogy egy körülbelül ötforintos lisztáremelés szerinte a lakosságnak sem okozna nagy terhet. Ugyanis ez az évi fejenkénti nyolcvankilós lisztfogyasztással számolva, egy főre négyszáz forint többletköltséggel járna. A cégvezető szerint, ha nem is a közeljövőben, de öt-tíz éves távlatban a magyarországi péksütemény- és kenyéráraknak fel kell zárkózniuk a nyugat-európai szintre, mert csak így élhet meg tisztességesen a malom- és pékszakma, illetve csak így oldható meg banki finanszírozhatósága.

[flowplayer id=”83231″]