Folytatják a Lengyelországban élő rezidens orvosok, a múlt héten meghirdetett, szerda reggel felfüggesztett éhségsztrájkjukat, miután eredménytelennek találták a Beata Szydlo kormányfővel folytatott megbeszélést. A rezidensek múlt hét hétfőn kezdtek éhségsztrájkba, amelyet az egyik varsói gyermekkórházban folytatnak egymást váltva, rotációs rendszerben. Követelésük többek között az, hogy a lengyel egészségügyre, az állam három éven belül, a bruttó hazai termék, azaz a GDP 6,8 százalékát szánja, tíz éven belül pedig a ráfordítások érjék el a GDP 9 százalékát. Szorgalmazzák továbbá a munkakörülményeik javítását, a fizetések emelését és a vizsgálatokat megelőző várakozási idő lerövidítését is. Egyúttal hangsúlyozták: a tiltakozás nem politikai jellegű, nem irányul a kormány ellen. Korábbi bejelentések szerint a rezidens orvosok fizetését jövőre 40 százalékkal emelnék, 2021 végéig pedig fizetésük mintegy 5250 zlotyra, 380 ezer forintra emelkedne.
[flowplayer id=”59427″]