Eljárás Lengyelország ellen

Példátlan lépésre szánta el magát az Európai Bizottság, úgy döntött szerdán, hogy a jogállami elvek súlyos sérülésének kockázata miatt eljárást kezdeményez Lengyelország ellen. Az uniós végrehajtó testület még sohasem tett javaslatot a brüsszeli zsargonban „nukleáris opciónak” nevezett procedúrára, aminek a végén az EU intézmények súlyos szankciókkal sújthatják az érintett tagországot. „Nehéz szívvel hoztuk meg ezt a döntést, de nem volt más választásunk” – mondta Frans Timmermans bizottsági alelnök, a testület ülését követő sajtótájékoztatóján. Indoklása szerint a lengyel hatóságokkal két éve folytatott párbeszéd nem hozott eredményt, a testület aggályai nemhogy csökkentek, inkább erősödtek a Varsónak júliusban küldött utolsó figyelmeztetés óta. Az Európai Bizottság úgy ítéli meg, hogy a Lengyelországban elhatározott és részben végrehajtott igazságszolgáltatási reform következtében a bíróságok a kormányzó többség politikai befolyása alá kerültek. Ez súlyosan sértheti a jogállami elveket – tette hozzá Timmermans.

[flowplayer id=”66175″]