Élő imalánc

Közel egymillió hívő alakított élő imaláncot Lengyelország határain, szombaton. A hívek több mint 3500 kilométer hosszan, az országhatár közelében kijelölt mintegy négyezer helyen, 320 templomban, valamint hajókon, hegycsúcsokon és repülőtéren is rózsafüzért imádkoztak. A résztvevők a határokhoz közeli városok főterein, határátkelő pályaudvarokon, és például a Balti-tenger partján is imádkoztak. Az akcióhoz 43 európai, valamint 12 egyesült államokbeli – városban élő lengyelek is csatlakoztak a helyi templomokban. A Lengyel Püspöki Konferencia szóvivője a legnagyobb európai vallási rendezvénynek minősítette az akciót a tavaly júliusban, Krakkóban Ferenc pápa részvételével megtartott katolikus ifjúsági világtalálkozó óta.

[flowplayer id=”59005″]