Felfüggesztették a Népszabadság kiadását

A kiadó Mediaworks szombattól felfüggeszti a Népszabadság nyomtatott és internetes formában történő kiadását a lap új koncepciójának kialakításáig, illetve megvalósításáig azért, hogy „valamennyi érintett ezen kiemelt feladatra tudjon koncentrálni” – közölte a társaság szombaton az MTI-vel.

Egyben tájékoztattak arról is: Katona Viktort nevezték ki a Mediaworks Zrt. megbízott vezérigazgatójává, aki jelenlegi, pénzügyi vezérigazgató-helyettesi és operációs vezetői feladatköre mellett veszi át a saját kérésére távozó Rónai Balázs feladatait.

A Mediaworks tájékoztatása szerint a Népszabadsághoz tartozó területeken dolgozó munkavállalókat felmentik a munkavégzés alól, a szerződéses partnerek szolgáltatásait pedig időlegesen felfüggesztik. Az előfizetőknek a Népszabadság helyett más kiadványukat, illetve az előfizetésből a felfüggesztés idejére eső rész visszafizetését ajánlja fel a kiadó.

A lap hétvégi száma még megjelent, azonban a nol.hu szombat reggel már nem volt elérhető az interneten.

A Mediaworks közleménye szerint a Népszabadság példányszáma az elmúlt tíz évben 74 százalékkal, azaz 100 ezer példányt meghaladó mértékben csökkent, aminek következtében a lap 2007 óta több mint 5 milliárd forint veszteséget termelt, és idén is szintén jelentős veszteséget halmozott fel – közölték, hozzátéve: a jelenlegi üzleti modell működtetésével a Népszabadság a teljes cégcsoport eredményeit negatívan befolyásolja, és ez várhatóan hosszú távon így maradna, amennyiben működése nem kerül teljesen új alapokra.

„A cégcsoport és több mint ezer munkavállaló hosszú távú jövője, valamint a cégcsoport kiadványai a szerkesztőségeken, az olvasókon és a gazdasági sikerességen múlik” – fogalmaznak.

Kiemelték, a kiadó arra összpontosít, hogy az iparági trendeknek leginkább megfelelő üzleti modellt találjon a Népszabadságnak, ennek érdekében pedig konzultációt kezdeményeznek az érintettekkel. „Annak ellenére, hogy a Népszabadság Szerkesztőségi Statutuma a terület 2015-ben történt reorganizációja és Mediaworks Zrt-be integrálása következtében már nincs érvényben, a Mediaworks konzultációt kezdeményez az érintettek képviselőivel” – áll a közleményben.

A kiadó felidézi: szeptember 30-án megvásárolták a Pannon Lapok Társaságát (PLT), és ezzel „valódi regionális kiadóvá váltak, markáns jelenléttel a sportlapok és magazinok piacán”. Tájékoztatnak arról is, hogy jelenleg is zajlik a Mediaworks budapesti működésének költségtakarékos székhelyre történő költözése a Bécsi úti „Népszabadság-épületbe”, ahol több mint 400 munkahelyet alakítottak ki. A Mediaworks szerint „mindez lehetőséget teremt a stabil gazdasági alapok megteremtésére, ami a minőségi újságírás legfőbb garanciája”.

A jelenleg tervezett évi 25 milliárd forint forgalmával és közel 1150 munkavállalójával a Mediaworks és a PLT tizenkét megyében rendelkezik regionális sajtókiadvánnyal. A regionális sajtótermékek a társaság legnagyobb bevételi forrását adják, 50 százalékot meghaladó részesedéssel. A Mediaworks-PLT csoport által értékesített napilapok mintegy 75 százaléka regionális napilap, ezen felül a cégcsoport országos napilapokat és magazinokat is megjelentet, mint például a Nemzeti Sport, a Világgazdaság és a Hot! magazin.

Az osztrák Vienna Capital Partners (VCP) 2014 januárjában vásárolta fel a Ringier és az Axel Springer egy jelentős média-portfólióját, köztük a Népszabadságot, nyolc megyei napilapot, a Nemzeti Sportot és a Világgazdaságot. A VCP ezt követően, szintén még 2014-ben bejelentette, hogy Mediaworks néven megalapította Magyarország egyik legnagyobb médiavállalatát, amely akkor azt közölte, a Ringiertől és az Axel Springertől is átvették a munkatársakat, a széles portfóliót pedig nemcsak megtartani, hanem fejleszteni is akarják.


A NOL Facebook oldalán a következő üzenetet tették közzé az újságírók:


Az MSZP tüntetést hirdet 2016. október 8-án, szombaton 18 órára a Népszabadság szerkesztősége elé. Sajtóközleményükben a következőt írják:

A Népszabadság Magyarország legfontosabb közéleti lapjainak egyike volt, egészen a mai napig, amikor hirtelen felfüggesztették a működését, alig pár nappal azt követően, hogy az újság feltárta Rogán Antal helikopter-botrányának részleteit. Sem demokráciában, sem normális üzleti életben nem bevett eljárás, hogy egy évtizedekig meghatározó lapot a munkatársak értesítése nélkül egyik pillanatról a másikra sötétítsenek el és tegyenek elérhetetlenné. Ez etikai és üzleti szempontból is indokolhatatlan, jogállamban ilyen nem történik.


Tételesen cáfolja a Terrorelhárítási Központ (TEK) a nol.hu weboldalon 2016. október 6-án megjelent „Egy arab tulajdonú magyarországi GSM-boltban vásároltak SIM-kártyákat a terroristák”című közlés valótlan állításait.

Nem igaz a Népszabadság állítása, mely szerint:

„A párizsi és a brüsszeli nyomozás során figyeltek fel a hatóságok néhány magyar telefonszámokról bonyolított gyanús beszélgetésre. Ez után kérték fel a magyar hatóságokat a nálunk vásárolt SIM-kártyákkal bonyolított beszélgetések feltérképezésére és a telefonokat Magyarországon használó iszlamista terroristák mozgásának rekonstruálására.”

Nem igaz a Népszabadság azon állítása sem, mely szerint:

„A TEK sem a hajléktalanról, sem a nevén lévő 200 ezer SIM-kártyáról nem tudott semmit, egészen addig, amíg a párizsi és a brüsszeli terrortámadások miatt Salah Abdeslam terrorszervezetének feltérképezésén dolgozó belga és francia hatóságok jogsegélykérelemmel meg nem keresték őket.”

A fenti valótlan állításokkal szemben a valóság az, hogy a francia és a belga hatóságok eljárásaik során nem figyeltek fel magyar telefonszámokról bonyolított gyanús hívásokra, a jogsegélykérelemben nem hívták fel a magyar hatóságok figyelmét az egy személyhez köthető nagyszámú telefon előfizetésre. Salah Abdeslam Magyarországon használt belga telefonszámait, valamint a vele kapcsolatba kerülő terroristák által használt magyar telefonszámokat a TEK állapította meg. A magyar telefonszámok jelentős többsége egy természetes magyar személyhez, egy hajléktalan férfihez tartozott.


A Fidesz a Népszabadság kiadásának felfüggesztését nem politikai, hanem ésszerű gazdasági döntésnek tekinti, hiszen a kiadó tájékoztatása szerint a lap 5 milliárd forintos veszteséget termelt.

Az lenne a sajtószabadság megsértése, ha beleszólnánk egy médiatulajdonos döntéseibe. Az MSZP-nek ezt nyilván nehéz elfogadnia, hiszen a lap korábban a párt tulajdona volt. Azonban érdekeltségüket 2015-ben eladták.