Az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség garázdaság miatt feljelentést tesz az abortusz lengyelországi betiltása ellen meghirdetett tartott demonstráció miatt.
A szombaton Budapesten tartott rendezvényen az egyik tüntető püspöki ruhában cukorkát osztogatott, amire abortusztabletta volt írva, és úgy tett, mintha a misén használatos ostyát, az Oltáriszentséget osztogatná. Nacsa Lőrinc, az IKSZ elnöke keddi budapesti sajtótájékoztatóján szomorúnak és felháborítónak nevezte, hogy magukat jogvédőnek mondó szervezetek nem tartják tiszteletben a másik embert, annak vallását. Közölte: a szervezőket és a „vallásgyalázó fiatalembert” feljelentik garázdaság miatt.
Nacsa Lőrinc kitért arra, hogy Lendvai Ildikó, a szocialista párt korábbi elnöke is megjelent a demonstráción, amivel az IKSZ-elnök szerint az MSZP is a vallásgyalázás részese lett. Azt kérdezte az MSZP-től, hogy Lendvai Ildikó az egész párt álláspontját képviselte-e a tüntetésen, és felszólította a szocialista pártot, hogy kérjen bocsánatot azoktól az emberektől, akiket vallásukban, érzelmükben, elveikben megbántottak.