Felmentették a megvádolt orvosokat

Négy éve vártak a bíróság keddi ítéletére Németh Alíz szülei. Kolléganőnk Simori Renáta és férje azzal vádolt meg három orvost, hogy ők a felelősek az egyéves kislányuk haláláért. Alíz, bár egészségesen született, de több fertőzés miatt legyengült az immunrendszere, ezért egy immunerősítő infúziót kapott. Az erős szert a legelső alkalommal gondos orvosi felügyelet mellett adták be, később viszont egy fővárosi kórházban már nem. A kislány ezért a szer mellékhatásaként vesebeteg lett. Hat hónapig élt a nem működő vesékkel, és mikor már haldoklott, hiába volt rosszul, és hiába voltak rosszak a véreredményei, nem tartották kórházban, sőt egy háziorvos sem hívott hozzá mentőt. A szülei tették ezt meg, de akkor már késő volt. Hiába került a kicsi intenzív osztályra, az egyéves Alíz életét már nem tudták megmenteni. A három megvádolt orvos végig tagadta bűnösségét, szerintük ők mindent megtettek a kislányért, aki azért halt meg, mert veleszületett vesebetegsége volt. Bizonyítani viszont ezt nem tudták. A bíróság szerint nem történt bűncselekmény, ezért felmentette az orvosokat. Az ítélet nem jogerős. A szülők fellebbeznek.