Felszólította a NATO-t Trump

[flowplayer id=”46197″]

Felszólította a NATO tagországokat a vállalt kötelezettségeik teljesítésére Donald Trump a csütörtökön megrendezett brüsszeli csúcstalálkozón. Kijelentette: a szövetség 28 országából huszonhárom még mindig nem fizet eleget, amit más tagállamoknak kell kifizetniük a közös védelemért. Az amerikai elnök beszédében ezért azt mondta, hogy a tagállamok saját GDP-jük két százalékát fordítsák védelmi kiadásokra. Végül Trump a kölcsönös tehermegosztás fontosságára is felhívta a tagországok figyelmét. Jens Stoltenberg, a NATO főtitkára a csúcstalálkozó után elmondta, hogy a tagországi vezetők megegyeztek abban, hogy az észak-atlanti szövetség csatlakozik az Iszlám Állam ellen harcoló nemzetközi koalícióhoz, azonban konkrét katonai hadműveletben nem vesznek részt. Beszédének végén hangsúlyozta, a terrorizmus elleni küzdelem egyik legjobb fegyvere a helyi erők kiképzése.