A római Pápai Portugál Kollégium közösségét fogadta Ferenc pápa a Vatikánban. A Szentatya közelgő Fatimai útjáról is beszélt. Elmondta, hogy a béke és a remény üzenetét viszi apostoli látogatása során Fatimába, ahol száz éve megjelent Szűz Mária három pásztorgyermeknek. A pápa úgy fogalmazott, hogy a Szűzanyával való találkozás a kegyelem megtapasztalása volt, amelynek hatására beleszerettek Jézusba. Ferenc pápa arra buzdította a Kollégium papjait, hogy fáradhatatlanul haladjanak előre keresztény, papi, lelkipásztori és kulturális képzésük terén. Helyezzék minden más célkitűzés elé Krisztus megismerését és szeretetét. Végül Ferenc pápa imával fordult a Fatimai Szűzhöz, hogy tanítson meg bennünket hinni, imádkozni, remélni és szeretni, mint Boldog Ferenc, Jácinta és Isten szolgálóleánya Lucia. Ferenc pápa május 12-én és 13-án látogat el a portugál Mária-kegyhelyre, melyet élőben követhetnek itt a BonumTV műsorán.
[flowplayer id=”44371″]