Ferenc pápa: A házasság kulcs a megértéshez

A házasság és a család tanulmányozásával foglalkozó II. János Pál Pápai Intézet vezetőit fogadta Ferenc pápa. Az Intézet ugyanis novemberben ünnepli fennállásának 35. évét. A Szentatya beszédében az egy férfi és egy nő közötti házasságon alapuló család egyházi értelmezéséről szólt. Elmondta, hogy a családot és a házastársi kapcsolatot számos próbatétel éri manapság. Ezért fontos, hogy nagyobb lelkesedéssel dolgozzanak az isteni teremtés csodálatos találmányának, a házasságnak és a családnak a rehabilitálásán. Elmondta, hogy ezt a tevékenységet komolyan kell venni, mert ez a kapcsolat a kulcsa a világ és a történelem megértésének. Végül vezetőknek a teológia és a lelkipásztori gondoskodás kapcsolatáról beszélt. Azt mondta, hogy a kettő együtt jár, ugyanis ezek nélkül nem az egyház nem tudja értékelni a kinyilatkoztatás és a hagyomány kincseit.

[flowplayer id=”28898″]