Ferenc pápa a katolikus egyház és az ortodox egyházak teológusainak párbeszédéhez: a mártírok jelzik nekünk az utat

Ferenc pápa pénteken délben a Kelemen teremben találkozott a katolikus egyház és az ortodox egyházak közötti párbeszéd nemzetközi vegyes-bizottságának harmincegy teológusával, akik ezekben a napokban üléseznek Rómában.

Munkátok értékes útjelzés legyen a teljesen helyreállított egyházi közösség felé
Hozzájuk intézett beszédében Ferenc pápa hálásan emlékezett a vegyes-bizottság 2003-ban történt felállítására, mely idén a 14. alkalommal találkozik. Tavaly a szentségek természetéről folytattak párbeszédet, különös tekintettel a keresztségre. Valóban, a keresztségben fedeztük fel a keresztyének közötti egység alapját – hangsúlyozta a pápa. Katolikusok és ortodoxok Pál apostollal együtt ismételhetjük: „Ugyanazzal a Lélekkel keresztelkedtünk meg” és éppen emiatt „alkotunk egy testet” (1Kor 12,13). Ezen a héten a Szent Eucharisztia történelmi, teológiai és egyháztani szempontjait mélyíthettétek el. Az Eucharisztia ugyanis a II. Vatikáni Zsinat tanítása szerint „a keresztény élet forrása és csúcsa”, mely csodálatosan kifejezi és megvalósítja Isten népének az egységét. Miközben a továbblépésre bátorítalak benneteket, az a reménység tölt el, hogy munkátok értékes útjelzés lesz a továbbhaladásra, mely megkönnyíti az utat azon nagy nap felé, amikor megkapjuk a kegyelmet, hogy együtt ünnepelhetjük az Úr Áldozatát egyazon oltáron, mint a teljesen helyreállított egyházi közösség jelét.

Egyházaitok az egyetértés magvait hintsék el
Sokan közületek olyan egyházakhoz tartoztok, melyek nap mint nap tanúi a szélsőséges fundamentalizmustól áthatott rettenetes cselekedeteknek. Tudatában vagyunk annak, hogy az ilyen tragikus szenvedés helyzetei könnyebben gyökeret vernek a szegénység, az igazságtalanság és a társadalmi kirekesztés környezetében, melyek gyakran külföldi részérdekek megteremtette bizonytalanságnak és még korábbi konfliktusoknak tudhatók be. Ezek teremtettek aztán nyomorúságos életkörülményeket, kulturális és spirituális pusztaságot, amelyben könnyen lehet mesterkedni és gyűlöletet kelteni. Egyházaitok nap mint nap közel vannak a szenvedéshez azzal a hivatással, hogy az egyetértés magvait hintsék el, hogy türelmesen építsék a reménységet, hogy vigasztaljanak az Úr békéjével, melyet együtt ajánlunk fel a megsebzett és meggyötrött világnak – szólt a pápa főként az ortodox teológusok felé fordulva.

A ti szenvedéseitek a mi szenvedéseink
„Ha az egyik tag szenved, akkor a test többi tagjai vele együtt szenvednek” – idézte a pápa Szent Pál tanítását. A ti szenvedéseitek a mi szenvedéseink. Imádságban egyesülök veletek, könyörögve a konfliktusok befejezéséért és isteni közelségért a megpróbált népek számára, főként a gyermekek, a betegek és idősek részére. Különösen is szívemen viselem a püspökök, a papok, az Istennek szentelt személyek és hívek sorsát, akiket elrabolnak vagy túszként fogva tartanak.

A keresztény közösségek számára nagy támasz lehet – hangsúlyozta a pápa – a közbenjárás, megannyi vértanú és szent példája, akik bátran tanúságot tettek Krisztusról. Ők mutatják meg nekünk a hitünk szívét, mely nem egy általános béke- és kiengesztelődés-üzenetből áll, hanem a keresztre feszített és feltámadt Jézusban gyökerezik. Az erőszakra a mi válaszunk az evangélium tiszta kovásza legyen, mely az erőszak logikájához való folyamodás nélkül termi az élet gyümölcseit. Mártírok jelzik nekünk az utat: a mindenféle keresztény egyházhoz tartozó vértanúk Krisztusban már egyek, nevük fel van jegyezve az Isten egyháza egyetlen és oszthatatlan vértanú listájában. Példájuk bennünket a közösségre hív, az egység felé vezető együtt-haladásra – zárta beszédét Ferenc pápa a katolikus egyház és az ortodox egyházak közötti párbeszéd nemzetközi vegyes-bizottságának harmincegy teológusához.