Ferenc pápa: A lélek szabaddá tesz

A Lélek tesz szabaddá kompromisszumok és merevség nélkül, így fogalmazott Ferenc pápa a Szent Márta ház kápolnájában. A Szentatya ugyanis újra kezdte a nagyhét eleje óta szünetelő reggeli elmélkedéseit. A szentmisén most részt vett egy kilenc tagú bíborosi tanácsadó testület, mely szerdáig ülésezik a Vatikánban. A pápa homíliájában a Szentlélek adta szabadságról beszélt, és arról, hogy az evangéliumot kompromisszumok és merevség nélkül kell hirdetni. Ferenc pápa elmondta, hogy Péter és János is a Szentlélek őszinteségével szóltak, tehát az igazságot bátran, kompromisszumok nélkül hirdették. Az Ige testté lett, nem pedig eszmévé. A pápa végül azt kérte, hogy az Úr adja meg nekünk, hogy tapasztalatot szerezzünk a Lélekről, aki jön és megy, előre visz, aki hittel felken, majd Jézus szavát idézte: A szél ott fúj, ahol akar, hallod ugyan a zúgását, de nem tudod, honnan jön, és hová megy. Így van ez mindenkivel, aki a Lélekből született.

[flowplayer id=”43268″]