Ferenc pápa beszéde az úrangyala elimádkozásakor:
Kedves testvéreim, jó napot kívánok!
Advent második vasárnapjának evangéliumában felhangzik Keresztelő János felhívása: „Térjetek meg, mert a mennyek országa közel van” (Mt 3,2). Jézus ugyanezekkel a szavakkal kezdi majd meg küldetését Galileában (vö. Mt 4,17), és ez lesz az az üzenet is, amelyet a tanítványoknak el kell vinniük első missziós útjukon (vö. Mt 10,7). Máté evangélista úgy akarja bemutatni Jánost, mint aki előkészíti az érkező Messiás útját, a tanítványokat pedig mint Jézus igehirdetésének folytatóit. Ugyanarról az örömhírről van szó: Isten országa érkezik, sőt már közel is van, köztünk van! Nagyon fontos ez a kijelentés: „Isten országa köztetek van!” – mondja Jézus. János azt hirdeti, amit Jézus majd később kijelent: „Isten országa eljött, elérkezett, köztetek van.” Ez minden keresztény misszió központi üzenete. Amikor egy misszionárius, egy keresztény elmegy hirdetni Jézust, nem új tagokat megy toborozni az egyházba, mint egy drukker, aki több támogatót szeretne csapatának. Nem! Egyszerűen ezt akarja hirdetni: „Isten országa köztetek van!” A misszionárius így készíti az utat Jézusnak, aki találkozik az ő népével.
Mit jelent ez az Isten országa, ez a mennyek országa? Azonos értelmű kifejezések. Mi rögtön a túlvilágra, az örök életre gondolunk. Ez igaz is, nyilvánvaló, hogy Isten országa véget nem ismerően túllép a földi életen, de az a szép üzenetet, amelyet Jézus elhoz nekünk – és amelyet János elővételez –, az, hogy Isten országát nem a jövőben kell várnunk, hanem már elközelgett, valamiképpen már jelen van, és már mostantól megtapasztalhatjuk annak lelki erejét. „Isten országa köztetek van!” – mondja majd Jézus. Isten eljön, hogy felállítsa királyságát a történelemben, a mindenkori mában, életünkben; ahol pedig hittel és bizalommal fogadják, ott szeretet, öröm és béke terem.
Azzal a feltétellel lehet részünk ebben az országban, ha változtatunk életünkön, vagyis ha megtérünk, nap mint nap megtérünk, mindennap teszünk egy lépést előre… El kell hagynunk az e világi bálványok kényelmes, de rossz irányba vivő útjait, ilyen bálványok: a siker mindenáron, a hatalom a legszegényebbek kárára, a gazdagság szomjazása, a gyönyör másokkal nem törődő keresése. Ehelyett utat kell nyitnunk az érkező Úr előtt: ő nem veszi el szabadságunkat, hanem megadja az igazi boldogságot! Jézus Betlehemben való megszületésével maga Isten az, aki lakást vesz bennünk, hogy megszabadítson minket az önzéstől, a bűntől és a romlottságtól, az ördögtől származó magatartásformáktól, ilyenek: a siker mindenáron, a hatalom a legszegényebbek kárára, a gazdagság szomjazása, a gyönyör másokkal nem törődő keresése.
A karácsony nagy külső örömmel is járó ünnep, de elsődlegesen vallási esemény, amelyre készülnünk kell lélekben. Advent időszakában fogadjuk meg a Keresztelő buzdítását: „Készítsétek az Úr útját, egyengessétek ösvényeit” (Mt 3,3). Ezt mondja nekünk. Akkor készítjük az Úr útját és akkor egyengetjük ösvényeit, ha megvizsgáljuk lelkiismeretünket, felülvizsgáljuk viselkedésünket, hogy elutasítsuk ezeket a bűnös viselkedésformákat, melyeket említettem, amelyek nem Istentől vannak: a siker mindenáron, a hatalom a legszegényebbek kárára, a gazdagság szomjazása, a gyönyör másokkal nem törődő keresése.
Segítsen minket Szűz Mária, hogy felkészüljünk ezzel a mindig-nagyobb-Szeretettel való találkozásra, ezt hozza el nekünk ugyanis Jézus, és ez a Szeretet az, aki karácsony éjszakáján egészen kicsinnyé lett, mint a földbe hullott mag. Jézus ez a mag: Isten országának magja.
A szentatya szavai az Angelus után:
Kedves testvéreim! Szeretettel köszöntelek mindannyiatokat, rómaiak és zarándokok!
Külön is köszöntöm a Córdobából, Jaénból és Valenciából, tehát Spanyolországból érkezett híveket, a Splitből és Makarskából, tehát Horvátországból érkezett híveket, valamint a Santa Maria dell’Orazione-plébánia és a Krisztus Szentséges Testéről és Véréről nevezett plébánia tagjait Rómából.
Mindenkinek szép vasárnapot kívánok! Kívánom, hogy legyen szép adventi utatok, készítsétek az Úr útját, térjetek meg nap mint nap!
Csütörtökön, a szeplőtelenül fogantatott Szűz Mária ünnepén találkozunk! Ezekben a napokban imádkozzunk egységben egymással, kérjük az ő anyai közbenjárását, hogy az emberi szívek megtérjenek és megkapjuk a béke ajándékát.
Kérlek, ne feledkezzetek el imádkozni értem! Jó étvágyat az ebédhez! A csütörtöki viszontlátásra!
Fordította: Tőzsér Endre SP
Forrás: Vatikáni Sajtóközpont, Magyar Kurír